Teljesen leállt a baleseti sebészet a Szent János Kórházban
A klímarendszer meghibásodása miatt döntöttek a leállás mellett.
A klímarendszer meghibásodása miatt döntöttek a leállás mellett.
Hatvannyolc baleseti sebész helyezte kilátásba rendkívüli felmondását a Népszava szerint, ha a kormány nem teljesíti a korábbi ígéreteit.
Egyedül a Péterfy baleseti intézete működött a teljes hétvégén úgy, ahogyan működnie kellett volna.
A 168 Óra úgy tudja, kedd reggel ugyan betolták a műtétre az első beteget, de aztán ki is tolták onnan. A másodikat pedig be sem vitték.
Lépkedjenek úgy, mint a pingvinek, akkor nem fognak elesni – ajánlja a csúszós utakon közlekedőknek a Német Ortopédusok és Baleseti Sebészek Szövetsége.
Egy rosszul kezelt csuklótörés miatt két hónapig kellett gipszet viselnie, és folyton azon törte a fejét, hogyan lazíthatna rajta, hogy könnyebben elviselhető legyen: az eredmény megreformálhatja a baleseti ellátást.
Már baleseti sebészetből is van magánszolgáltató.